- Tisztelt Látogató!
Vállalkozásunk, 12 nagyon sikeres Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált szervezett meg, az utolsó 2017-ben, Pünkösd hétvégéjén került megrendezésre. Büszkék vagyunk arra, hogy az évek folyamán, a kétnapos országos rendezvény, több tízezer látogató számára jelentett kiemelkedő kulturális eseményt.
Igyekeztünk minden korosztály számára programokat biztosítani, lovagrendi felvonulás, Hungarikumok kiállítása és kézműves kirakodóvásár mellett, a hazai sztárfellépők biztosították a kiváló szórakozás élményét. Köszönjük!
Újszilvás, 2019.02.19.
Tisztelettel: Bolyhos Zoltán, főszervező
Tisztelt Támogatóink, Partnereink, Vendégeink!
Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018-ban az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál nem kerül megrendezésre. A fesztivál megnövekedett, közel 20 millió forintos költségvetését megvizsgálva, arra a következtetésre jutottunk, hogy sajnos rendezvényünket még egyszer ingyenesen látogathatóként nem tudjuk megrendezni. Az elmúlt években nem merült fel bennünk az, hogy a fesztivált belépődíjassá tegyük, ebben az évben a rendezvény újra gondolása lesz a kitűzött célunk.
Ezúton is szeretnénk megköszönni, eddigi fesztiváljaink iránti támogatásukat és részvételüket.
Újszilvás, 2018. január 16.
Megértésüket megköszönve, tisztelettel: Bolyhos Zoltán, ügyvezető igazgató
-
-
-
-
-
-
-
-
Top